Névadónkról.

Váczi Gyula zongoraművész (1928-1994)


Váczi Gyula 1928-ban született Budapesten, egy több mint száz esztendős zenészdinasztiába. Édesapja konzervatóriumi klarinétprofesszor és művész volt,3 klarinétiskolája jelent meg évtizedes pedagógiai tapasztalatainak összegzéseként. Családjában, rokonságában több kiváló zenész élt, így nem véletlen a zenei pálya felé való vonzódása.

Ő maga „osztályidegennek” számított, mégis kitűnően végezte a Zenei Gimnáziumot és a Konzervatóriumot,és befejezésül 1951-ben vette át jeles diplomáját a Zeneművészeti Főiskolán. Már 1950-ben Bach díjjal tüntették ki.

1950-55 között Kaposvárott mint tanár, zeneiskolai igazgatóhelyettes és a Somogy megyei Zenepedagógus Munkacsoport vezetőjeként működött.

1955-59-ben a Minisztérium Salgótarjánba nevezte ki ahol az új zeneiskola szervezése és igazgatása hárult rá.


Nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel,nehézséget nem ismerő lendülettel fogott a munkához. A salgótarjáni az ország talán legrosszabb körülmények között működő zeneiskolája volt. Nem volt az intézménynek megfelelő helyisége, hiányos volt a felszereltsége. A felettes szervek ígértek segítséget, de abból az iskola alig-alig látott valamit megvalósulni. Váczi Gyula így is mindent megtett annak érdekében, hogy az iskola eredményeinek felmutatásával bizonyítsa és ezen keresztül követelje a város támogatását. Kitűnő tanári gárdával rövid időn belül országosan is elismerést szereztek az iskola növendékei. Ugyanakkor megszervezte a város zenei életé, melyben szólistaként is nagy szerepet vállalt. A zeneiskoláért, növendékekért való harcos kiállása több városi és megyei vezetőnek nem nyerte meg a tetszését, sőt miután a forradalom alatt remek helyzetfelismerésével alkalmas épületet is szerzett az iskolának-amit utólag mégsem vehetett a zeneiskola birtokba-ezt a lépését ellenforradalmi megnyilvánulásnak minősítették és emiatt több kellemetlensége volt, gátolták munkáját.

A közel 10 éves hajsza, a kilátástalan szélmalomharc felmorzsolta egészségét, és Budapesten klinikai kezelésre kényszerült. Orvosi javaslatra (környezetváltozás) sikerült Pestre kerülnie,de csak mint óraadó tanár, a Bartók Béla Konzervatóriumba. A Rádióhoz is bekerült, de ezek a megélhetéséhez kevés alapot adtak. Közben a nemzetközi versenyeken I. díjakat nyert, de a koncertdobogóra mégsem engedték.

1962-ben végre Baselbe és St.Gallenbe meghívót kapott, ahol a koncerteken Liszt-Bartók-Kodály számokkal működött közre.

Reménytelen hazai életét, az évtizedes mellőzöttséget 1964-ben tudta Nyugattal felcserélni;sikerült útlevelet kapnia a „Wiener Festwoche” rendezvényeire.

Az emigrációban kezdetben egy óragyárban dolgozott, órák hangszerkezetének behangolásával. Előbb a St.Galleni Rosenberg Institut zenetanára,1965 tavaszától pedig Rorschachban, a Kantonális Lehrerszemináriumban lett professzor. Itt 25 évig eredményesen tanított. Innen ment nyugdíjba.

Professzori munkája mellett indult el művészi pályafutása, nagy sikerű koncertek sorozatával. Kezdetben főleg emigráns vonalon szerepelt. Játszott Habsburg Ottó 60-ik születésnapján Münchenben,tapsolt neki Mindszenty bíboros, és Gina hercegnő Vaduzban.

A fiatal virtuóz egyre emelkedett pályáján. Sokasodtak a meghívások. Fellépéseinek száma a 2000-et is túlhaladta.

A magyar zene, Bartók, farkas Ferenc, Kodály, de főképpen Liszt Ferenc zenéjének apostola volt. Amellett műsora rendkívül széles volt: Handeltől Hacsaturjánig mindent játszott és a kritikák sokszor Mozart, Chopin és Beethoven specialistának nevezték.

Az Encyclopedia Hungarica munkatársaként irodalmi működést is kifejtett, zenei tárgyú cikkei jelentek meg. Szándékában állt a család 100 éves történetéről könyvet írni, de ebben váratlan halála megakadályozta.

Sajnos, egészségi állapota egyre romlott. Kezei köszvény és reuma miatt felmondták a szolgálatot, ami egy zongora virtuóznál tragédiával egyenlő. 66 éves korában, 1994. augusztus 30-án egy gazdag művészi és emberi élet befejeződött.

Soha nem feledkezett meg egykori iskolájáról, melynek első igazgatója volt. Távolból is együtt élt gondjaival, örült sikereinek, eredményeinek. Tervezte, hogy meglátogatja az iskolát, hogy meggyőződhessen arról a fejlődéséről, amelyekről csak leveleinkből értesült.

Helyette halálhíre érkezett....

2000-ben a Millennium évében az iskola felvette alapító igazgatójának, Váczi Gyulának a nevét. Nem sokáig működött Váczi Gyula Zeneiskola néven az intézmény, mivel a 2001/2002-es tanévtől a társművészetek oktatásával bővült a tartalmi munka, így ettől a tanévtől Váczi Gyula Művészeti Iskola, majd a mai napig is Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az iskola neve.

Váczi Gyula özvegye így írt a névadóról:

„Boldog és hálás vagyok, hogy Gyuszi emléke, lelkes munkálkodása melegen van tartva. Ő ezt megérdemelte, az élete volt a zene, tudásának továbbadása növendékeinek. Magas nívójú iskolájuk, mely az ő nevét viseli, legnagyobb örömöm és vigaszom...nagy hálával köszönöm ezt az őt ért nemes gesztust, mint a legszebb emléket, ami egy zenepedagógust érhet. Talán ő is velem örül odaát...”

”Váczi Gyuláné Éva"


lap tetejére lap tetejére