Széchenyi 2020 logó 2Széchenyi 2020 logó

Zenei ÖKO tábor 2. (napközis) 2015. 08.24-től 28-ig

A tábor résztvevője az ifjúsági fúvószenekar Kövesdi Krisztián tanár úr szakmai vezetésével, valamint Dr. Barabásné Morvai Tímea tanárnő szakmai tanári, és táborvezetői közreműködésével. A kitűzött megvalósítandó célok között újabb művek megtanulása mellett fontos hangsúlyt kapott az utcai alaki mozgásos zenélés gyakorlása. Továbbá felkészülés a tanév elején várható fellépésekre, amelyekre bőven van felkérés. A tábor során készültek fel a „Zenei szabad mozgásos tevékenység” zenei részére, amelyre majd szeptember 24-én került sor.

A zenei feladatok mellett a szabadidő eltöltésekor fontos feladat volt a tábori helyszín környezetének (zeneiskola) megtisztítása a mások által eldobált szeméttől. Budapesti kiránduláson vehettek részt a gyermeke.
A sportolást, a mozgást egyrészről a zenekari menetelés, másrészről az iskola által biztosított asztali tenisz lehetőség biztosította kiegészítve a Gagarin iskola labdajátékokra alkalmas sport pályájának használata az iskolánk által biztosított labdákkal.

27-én, csütörtökön, budapesti kiránduláson vettek részt amelyen megismerhették a főváros néhány nevezetességét.
Záró elemként pedig egy hangversenyen adtak számot a tábori munka eredményéről.


lap tetejére